Kommunikálj írásban is


A mai fiatalok a technikának köszönhetően hozzászoktak az írásos kommunikációhoz, s sokan közülük írásban jobban, gyorsabban fejezik ki magukat. Éppen ezért az internet adta lehetőségekkel az edzőknek is élniük kell, s nem zárkózhatnak el a párbeszéd e módjától.

A személyes kommunikációt semmi sem helyettesítheti – hangzik el sokszor és sok helyen, s a szakemberek sem kérdőjelezik meg ezt a kijelentést, azonban a felgyorsult világunkban ma már több csatorna is rendelkezésünkre áll, hogy fontos dolgokra azonnal reagáljunk, ezzel is megelőzve a félreértésekből adódó további gondok és problémák kialakulását.
A legjobb, ha hetente, de legalább kéthetente, az előre megadott időben jelezzük, hogy mind a versenyzők, mind a szülők személyesen felkereshetnek bennünket kérdéseikkel, s amennyiben rendelkezésünkre állnak a kérdéssel kapcsolatos információk, úgy természetesen azokat megosztjuk az érintettekkel is. Ezeken a megbeszéléseket közösen is megkereshetjük a legjobb megoldást, vagy azt, amelyik a többségnek megfelel.
A legtöbb vita a többi sportban, így a tollaslabdában is a csapatösszeállítás során szokott felmerülni, mert úgy még senkinek sem sikerült összeállítania egy együttest, hogy azzal mindenki elégedett legyen. Mindig lesznek kimaradók, olyanok, akik majd hangot adnak az ellenvéleményüknek. A legjobb, ha ezekre azonnal reagálunk, indokolunk, s elmondjuk, mi miért történt, hogyan lesz a jövőben, milyen kritériumokat alkalmazunk. Ez utóbbi esetében nagyon fontos, hogy ne hetente-havonta variáljunk, hanem az év elején mutassuk meg, küldjük el a szülőknek a válogatási elveket, s akkor nagyon sok idegeskedéstől, támadástól óvhatjuk meg a szakmai stábot.
Minden edzőnek a feladatai köz tartozik, hogy a versenyzőkről adatlapot készítsen, ami az idő múlásával portfolióvá alakul át, ugyanis mindig hozzáteszik az edzéstervet és annak megvalósulását, a versenyeken elért eredményeket, a külső szakértő véleményét. Nagyon fontos, hogy ne csak egy telefonszámon tudjunk kommunikálni a versenyzővel, hanem használjuk azokat a csatornákat is, amelyeknek köszönhetően azonnal elérhetjük a versenyzőt, s választ is kaphatunk tőle. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy az egyetemi tanárok, tanszékvezetők a Facebookon, vagy a Viberen írjanak vissza a hallgatóknak, ma pedig már az az elképzelhetetlen, ha valaki ezt nem teszi meg. Így van ez a sportban is, hiszen az okostelefonoknak köszönhetően sokkal gyorsabb és dinamikusabb lett a kommunikáció, s ezzel a lehetőséggel az edzőknek is élni kell. Persze nem elég, ha csak mi írunk, s arra semmiféle válasz nem érkezik. A cél az, hogy kétirányú legyen a kommunikáció, s a versenyző se féljen este 11 órakor írni a Facebookon egy üzenetet az edzőnek, hogy nátha miatt holnap nem tud megjelenni a tréningen.


eu_hu
Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez, azonban ezzel nem befolyásolja a szerzők nézeteit és a project tartalmát. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a project során megfogalmazott információk és adatok tekintetében, nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.